Annyira jó, hogy annyira jó!

Amikor úgy döntöttem, hogy létrehozom az annyirajó. hu névre keresztelt weboldalamat az az eltökélt szándék vezérelt, hogy minél több embertársamnak megmutassam az élet napos oldalát. Hiszem és vallom, hogy csak úgy érdemes élni, ha rendületlenül azon vagyunk, hogy meglássuk az életben a szépet és a még szebbet.

Mert van. S ha úgy akarjuk, csak az van. Ha végig gondolom eddigi életemet, nem nagyon emlékszem olyan döntésekre, melyek ne klassz dolgokról szóltak volna. No, persze ebben vastagon benne voltam, s vagyok én. Az, amilyen szemüvegen keresztül nézem a világot, ahogy gondolkodom az élet csodájáról. Tudom, hogy boldogságra születtünk és tudom, hogy nem szabad az életünket sorscsapásként felfognunk. Tudom, hogy a boldogság mindenkinek jár. Persze tennünk kell érte. Elsőként gondolatban, azután pedig beszéljenek a tetteink.

Annyira jó

Évekkel ezelőtt részt vettem egy igen neves cég több napos tréningjén, ahol is téma volt az egyének mentalitása.  A szakirodalom a mentalitás leírására több kifejezést is használ: automatikusan gondolkodás, magyarázó stílus, helyzetértelmező gondolkodás. Nos, ami a gondolkodás mintámat illeti, cseppet sem lepődtem meg a végeredményen. Csak egy aprócska ízelítő: Az Ön eredménye a magas tartományba esik. Ebben a sávban a gondolkodást az erőteljes optimizmus jellemzi. Kutatások szerint az emberiség mintegy 6 százalékára jellemző ez a minta, melyet a megoldás-orientált gondolkodás, magas figyelmi szint, önbizalom, emberi kapcsolataiban nyitottság jellemez. Annak, aki ebbe a tartományba esik az élet kalandok és élvezetek forrása. Ezen emberek energikusak, nyitottak a változások, újdonságok iránt. Nehéz szituációkban hamar visszanyeri lelki egyensúlyát, megőrzi tisztánlátását és a helyzet megoldására fókuszál. A veszélyes helyzeteket is kalandnak, kihívásnak éli meg, amitől teljesítménye tovább növekszik. No, hát ez vagyok én. Életem során sokszor húztam a tizenkilencre lapot és rendre az alsó jött ki. Mert azt akartam: újságíróként, marketingesként, megyei igazgatóként. Mostani életem három igen fontos területre koncentrálódik: egészség, sport, utazás.

Mert megjár a legjobb

… no és akkor is megjár a legjobb, ha sportolsz. A sport, mint kifejezés, a mulatságoknak élő szóból származik. Egészen jól hangzik, nem de? Mulatságoknak élő. Ki ne szeretne mulatozni, akár a hét minden napján. Csupán az a kérdés: miféle mulatozást válassz magadnak? Ha netán a Spinning, mint egy igazán felüdítő, feszültségoldó műfaj jönne be, vagy a mélyizmozás, a Callanetics az, amit kipróbálnál, várlak szeretettel az óráimon. A sport fontosságáról, a Fitness ikonra kattintva olvashatsz többet.

Szentül hiszem, hogy sokunkban benne rejlik a derűlátás, a nyitottság, a „meg tudom csinálni” képessége. Döntés kérdése. S ha megszületett a döntés, foggal-körömmel ragaszkodjunk hozzá, kapaszkodjunk belé, el ne engedjük, és ami a legfontosabb: tartsunk ki. Soha, de soha, ne adjuk fel, mert vesztes csak az lehet, aki feladja.

Én azt mondom: merjünk nagyot álmodni és merjünk küzdeni az álmainkért!